A kommunikációs készségfejlesztés mint személyiségfejlesztés

A kommunikációs készségek mélyen beágyazódnak a személyiség egészébe, így a kommunikációs képességek fejlesztése személyiségfejlesztés is, amihez mindenek előtt szükség van önismeretre, önmagunk elfogadására is. Szociális kötődéseink, empátiánk, tolerancia-képességünk, attitűdjeink meghatározzák mennyire vagyunk érzékenyek környezetünk jelzéseire, illetve mennyire adekvátan reagálunk mások közléseire.

Intellektuális képességeinken múlik a kommunikáció logikus vezetése, kontrollja, kreativitásunkon pedig a kommunikációs problémák megoldása. Emocionális megnyilvánulásaink üzeneteink felhívó és meggyőző erejét, hatását módosítják.
Kommunikációelméleti tudásunk a kommunikációs kompetencia javítását célozzák.

A készségfejlesztés célterületei

• A tartalomtudás és a tartalomalkotó képesség
• A kommunikációtechnikai tudás
• A levegőgazdálkodás
• A hangszín
• A hangfekvés, hangterjedelem
• A hangerő
• A beszédtempó
• A szünet hibák
• A beszédhibák

Kommunikációs technológiai ismereteink magukba foglalják a közlés és befogadás technikai mechanizmusainak zavartalan működtetését ( írni-olvasni tudás, telefonhasználat, számítógép kezelés stb.)

A továbbiakban olyan gyakran tapasztalható készségbeli hiányosságokra hívjuk fel a figyelmet, amelyeknek nem igazán tulajdonítanak jelentőséget a vezetők, pedig megítélésüket, és a képviselt ügy eredményességét is befolyásolhatják.

A beszédlégzés

A beszéd olyan természetes cselekvésünk, mint a levegővétel. A beszédlégzésben hangképző szerveink is aktívan részt vesznek: a tüdő, a gégefő, és a toldalékcső. Amikor a levegővétellel együtt hangot is képzünk, megváltozik a be- és kilégzések időtartamának aránya. A kilégzés hosszúsága megtöbbszöröződik és nem következik utána pihenésszünet. A hangok képzésére a kilégzést vesszük igénybe. Ezt a fajta hangképzéssel kísért légzést beszédlégzésnek nevezzük. Beszédlégzésünk a beszéd ritmusához igazodik. A beszédhez szükséges levegővel okosan kell gazdálkodnunk. Ezt a levegőgazdálkodási képességet fejleszteni nemcsak lehet, hanem kell is, főként azoknak, akiknek munkájához a szóbeli szereplés hozzátartozik.

A hangszín

Az emberi hang alaphangból és felhangokból áll. A hangszínt az alaphang és a felhangok száma, ereje és aránya határozza meg. Továbbá az egyének testi adottságai, a hangképző szervek fölépítése és méretei is befolyásolják. A hangszín változásai jelzésértékűek is lehetnek. A világosabb hangszín kiemeli a lényeget, érzékelteti az örömöt, míg a sötétnek nyomasztó a hatása, bánatot fejezhet ki.

A hangfekvés, hangterjedelem

Az egyéni orgánumnak és a beszéd zeneiségének másik fontos sajátossága a hangterjedelem. Ezen belül megkülönböztetjük a hangfekvést és a dallamot. Hangterjedelmünk felöleli az általunk képezni tudott hangmagasságokat. A hangok magassága a hangszalagok hosszától és feszességétől függ. Magas hangokat rövid szalagok, mély hangokat hosszabb szalagok hoznak létre. A feszesség is befolyásolja a magasságot. Ez a biológiai meghatározottság a magyarázata annak, hogy a férfiaknak mélyebb, a nőknek magasabb hangjuk van. A férfiak hangszalagjai ugyanis hosszabbak a nőkénél.

A hangfekvés hangterjedelmünknek az a rendszerint több hangmagasságot magába foglaló sávja, amelyben a beszéd dallamegységei, a szakaszdallamok mozognak, illetve megvalósulnak – fogalmaz Hernádi Sándor Beszédművelés című könyvében. Háromféle alaphangfekvést különböztetünk meg: a középsőt, az alsót és a felsőt. A középső hangsáv az indulatmentes beszédé.

A hangerő

A hangerő azt jelenti, hogy a beszélő mondanivalójának kifejezése közben milyen hangosan szólal meg-ez a skála a suttogástól az üvöltésig terjed. A hangerő többletjelentéssel látja el a közleményt, információértékű, hiszen ezzel is tudatjuk aktuális lelkiállapotunkat. Ha a kimondott szavak (azok tartalma) nincsenek szinkronban a tolmácsolás hangerejével a hallgató nem tudja eldönteni, hogy a hallottak ténylegesen milyen “üzenetet” rejtenek. A hangerő változtatásával tagoljuk mondanivalónkat, kiemelhetjük a lényegesnek szánt elemeket.

A beszédtempó

A beszéd sebessége függ az adott nyelvtől, az egyéntől és a szituációtól, amelyben elhangzik. A magyar nyelv beszédsebessége lassabb, mint az indoeurópai nyelveké. Ez a sebesség még tovább lassulhat például meséléskor, vagy a nyilvánosság előtt mondott szónoki beszédkor.

A szünet

Beszéd közben szünetet tartunk. A szünetekkel vagy lezárunk egy már elhangzott egységet, (utószünet) vagy fölhívjuk a figyelmet a következő részre (előszünet). Előfordulhat, hogy ugyanahhoz a beszédrészhez elő- és utószünet is tartozik, ekkor szünetpárról beszélünk. Ilyen eset lehet, a közbevetett mondat, amit szünetpár fog közre.

A szünetek hosszúsága változó. A beszéd nagyobb egységeit elválasztó szünetek hosszabbak, mint a kisebb részek között lévő társaik. A szünetnek nyomatékosító, pszichikai hatása is lehet.

Ejtéshibák – beszédhibák

Az ejtés- és beszédhibák közül a legtöbb korrigálható. A beszélőnek(előadónak) különös gondot kell fordítania a beszédhangok megformálására, mert megértési zavarokat, majd a hallgatóság részéről türelmetlenséget válthat ki, ami viszont az elmondottakkal kapcsolatos véleményüket is befolyásolhatja.

Leggyakoribb ejtéshibák:

• A “torokhangú” beszéd: a hangzóknak a szokásosnál hátrább képzése a szájüregben
• A “zárt szájú” beszéd: a magánhangzókat nem a megfelelő állejtéssel szólaltatják meg
• A “nyílt szájú” beszéd: bizonyos magánhangzók az érzelmileg közömbös beszédben is a helyesnél nyíltabban, nagyobb állejtéssel szólalnak meg
• Renyhe ajakműködés: az ajakkerekítés nem erőteljes
• Túlzott ajakműködés: az ajakrés feszesebb és nagyobb mértékű a kívánatosnál
• Az alsó ajak, esetleg az állkapocs előrenyomása: a mély magánhangzó magassá színeződik
• A hosszú magánhangzók rövidült, pattogó ejtése
• A rövid magánhangzók elnyújtása
• Orrhangúság: a magánhangzók orrhangú színezettel való kiejtése
• Mormolt ejtés vagy hangzókihagyás
• Előrébb képzés a szokásosnál: selypesség
• Hátrább képzés: a d, t, g, k esetében
• Renyhe izommozgás, laza hangképzés: erőtlen zárfelpattanás a b, p esetén
• Merev izommunka: raccsolás esetén a nyelv nem zárul könnyedén a fogmederhez
• Hehezés: bizonyos mássalhangzók, h-sítása
• Zöngétlenítés: a zöngés mássalhangzók zöngétlen megszólaltatása
• A mássalhangzók időtartamának helytelen alakítása: ál(l)omás, vir(r)adat
• A mássalhangzók indokolatlan elnyelése, átugrása: á(l)talában

A beszédhibák egyik gyakori típusa a pöszeség. A pöszeség lehet részleges, vagy általános. Fajtái: a selypesség, a raccsolás, az orrhangzós beszéd. Kialakulásának okai lehetnek: a központi idegrendszer sérülése, a beszédszervek elváltozásai (ajaksérülés, foghiány stb…), pszichikus tényezők.

A beszédritmus zavarai a hadarás és a dadogás. A hadarónak nincs uralma beszédszerveinek mozgása fölött, a dadogás pedig a beszédfolyamat összerendezettségének zavara.